Kicsit zajos a folyó. Valahogy nyugtalan ez a mai éj. A hajókról is szokatlanul sokat reflektoroznak, világítanak amik elhaladnak mellettem. Ennek ellenére találok egy nyugalmas helyet ahol sikerül is megállnom csendben, mint egy árny, ahogy szoktam. Van, hogy a kő végén vadászó gém is csak az utolsó pillanatban vesz észre. Nemhiába igaz a mondás: az éjszakai pergetés a Dunán egyszemélyes történet, vagy csak nagyon összeszokott és tapasztalt barátok férnek meg úgy, hogy se egymást, se a halakat ne zavarják.
Lassan a pulzusom is helyreáll az előző helyen fogott szép harcsa okozta izgalmak után.
Szinte a lábam alatt fejelte le a 14 cm-es Navy Lures Kuha Minnow csalimat. Ha jobban belegondolok talán a wobbler első jó hala volt a kezemben. Nem kérdés, hogy ismét a 14-es Kuha Minnow kerül a notaknot-ba. Halkan lendítem hát a jónak vélt irányba a már bizonyított “katonát”. 1x, 2x, 3x. Semmi. Hmm. Nagyon hiszek az első pár dobásban süllő esetében. Ha van ott hal és csendben voltunk, tuti megfogja. Most nem így történik. Kicsit nagyobbat lendítek befelé. Félúton jár a wobbler, mikor a vállamat megrántva érkezik a félreismerhetetlen nagysüllős, (nem tudok jobb szót ennél) ordenáré rávágás. A szokásos nagyon erős bevágással válaszolok, megérzem a súlyt, tényleg jó süllőnek tűnik. Nagyon jó süllő! Majd jön a fejrázás, szinte táncol a kezemben a bot, majd hirtelen megkönnyebbedik!
Lerogyok a hajóban, le is fekszem és percekig csak a tejutat nézem. Nem hiszem el! Hogy?! Bámulom a csillagösvényt tovább, hisz a kérdés költői: olyan erővel képes ráfogni a wobblerre, hogy a horgok közben hozzá sem érnek, pedig valószínűleg legalább az egyik a szájában van. A fognyomok a csalin is erről tanúskodnak. Ilyenkor nincs az a bevágás amivel ilyenkor meg tudjuk akasztani.
Mivel igen-igen késő van már, hazaindulok. Otthon látom, hogy nem csak fognyom van ám a wobblerben, hanem az egyik lyukban ott a fog is! Még ilyet!
Sok hét telt el, mire hasonló jó vízállás lett a folyón. Most síri csend, talán egy turistahajóval találkoztam. Az új, 9 cm-es Garnela Shad-et tesztelgetem, ismerkedek vele. Jól sikerült, de más mint a Kuha, mélyebbre megy, finomabban, magasabb frekvenciával veret. “Ez lesz ám a gyilkos duo!” -gondolom magamban. Tökéletesen le tudom velük pásztázni a folyó kövezéseit, töréseit. Nade nem sokáig tudok gondolkodni, még szürkületben, egy kósza balin után, tompa, de erős, határozott ütés, majd meg-meghúzza a 23-mas fonottat az 5000-res orsóm dobjáról a hal. Érzem, hogy nem óriás, meg tudnám tartani, de nyert 2-3 métert, már el kell dobnom a súlyt, mert átúszott egy alig 1 méteren lévő kőpukli felett.
A kapásból, szinte 100%-ra mondtam volna a harcsát, de olyan furán úszik, semmi rugdosás. 2 perc után megbizonyosodok, végülis csakugyan harcsa volt a tettes, olyan 7-es forma.
Ezután mivel érzem magamban az erőt, (meg az eszpresszót) továbbmegyek egy másik helyemre. Még a szokásosnál is halkabban sikerül bekötnöm. Iszonyatosakat rabol előttem valami. Pukkan, csobog, fordul. De olyanokat, néha azt gondolom, hód. De nem az, ez hal. Dobom a Garnélát. Első dobásra félúton olyat pendül a kezemben a bot, hogy rendesen percekig sajgott tőle az orsót tartó ujjam, de nem akad! Persze utána semmi. Végig azon morfondírozok, hogy ez biza nem kis süllő. Mert hogy az kap csak ilyen koppanósan, az egész biztos! Őrület! Jöjjön a Kuha!
Talán 3. dobásra ismét elementáris, ordas rávágás érkezik, szinte, irányba fordít az ereje! Most 2x erősen behúzok, majd megtartom a halat. Hmm ez igen! A 20-60-as botom csak úgy nyöszörög alatta, az orsó adja a zsinórt! Újfent a súly eldobásán agyalok, de megfordul, én meg szokásomhoz híven erőből fárasztok, alig 2-3 perc az egész, de micsoda 2-3 perc! A bot nyélből hajlik, a 2 kiló környékére állított fék meg-megszólal!
Egyszer csak felszínen a hal, elfáradva. Mint egy lidérc úgy terül ki egy pillanat alatt a fejlámpa fényében a kaptális süllő! Mivel idén volt egy rontott kiemelésem már egy 7 kiló körüli példánnyal, így nem sokat vacakolok, azonnal ráfogok a kopoltyúra. Megvagy! Atyaég micsoda állkapocs!
Elrendezkedek a hajóban, majd 2 kézzel óvatosan beemelem. Huhh, nem akar vége lenni! Óriási, méltóságteljes hal, még mindig remegek mekkora! A mérce 98 cm-t mutat, a mérleg 8,96 -9,04 közt ugrál.
Bár a nagycsuka a legszebb és a harcsa a leginkább tekintélyt parancsoló számomra, de ezek a nagysüllők valahogy mind felett állnak. Tényleg van bennük valami lidérces, földöntúl, nem evilági! Csodás lények!
Talán túl sok időt is eltöltök a fotózással, ami abszolút nem jellemző rám, de annyira sok semmilyen képeket csináltam mostanában, és olyan kevés kapitális halat fogtam, hogy szeretném ha lenne pár jó fotóm róla. Az elmaradhatatlan nagyhalas szelfim is egészen jó lett. 
A halat átemelem a csónak oldalán és vagy fél órát tartom folyással szemben: szépen jár a kopoltyúja és vagy 2-3x próbálkozik erőtlenül elúszni, de még nem engedem, majd ha teljesen magához tér. Közben ahogy megemelem, látom 2 foga ki van törve! Csak nem te voltál?!
Elkezd járni az agyam. Hisz a hely stimmel, a vízállás úgyszintén, a csali is, csak másik szín…
Sosem lehetek persze ebben teljesen biztos de otthon órákat nézegettem a két wobblert és a harapásnyomokat. Nagyon hasonló méretű haltól származik mindkettő!
Ő volt az!